Receptfeltöltés
Medvehagymás tojássaláta
Medvehagymás tojássaláta
Készítette: Kard Éva
Könnyű
30 perc
(0)
449
0
0

Tojássalátát készíthetünk reggelire, kínálhatjuk pl. előételként ropogósra sült kiflikarikákkal, de pl. főtt sonka mellé is jól illik.

Hozzávalók 2 adaghoz
  • 6 db tojás
  • 10 dkg natúr sajtkrém
  • 2 dl 20%-os tejföl
  • 1 evőkanál dijoni mustár
  • 10 db medvehagyma
  • 1 kávéskanál só
  • 1/4 kávéskanál őrölt fehér bors
Adag
2 adag
Lépések
1.
A tojásokat főzzük keményre, majd pucoljuk meg, és vágjuk fel nagyobb kockákra. A medvehagymát vágjuk fel apróra.
2.
Egy tálba tegyük bele a krémsajtot, a tejfölt, a mustárt, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és keverjük simára.
3.
Ezután a felkockázott tojást szórjuk meg az apróra vágott medvehagymával, majd kanalazzuk rá a krémsajtos-tejfölös keveréket, és óvatosan forgassuk össze vigyázva, hogy a tojás ne nagyon törjön.
4.
Ezután tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.
Tippek és megjegyzések
  • Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a tojáskrémet, majd óvatosan keverjük át, és ízlés szerint pirítóssal, friss péksüteménnyel kínáljuk.
Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!

Kapcsolódó receptek
Almás-répás lencsesaláta
Almás-répás lencsesaláta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
912
1
0
Paradicsomsalàta
Paradicsomsalàta
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
563
0
0
Szójaszószos csirkemell salàtaàgyon
Szójaszószos csirkemell salàtaàgyon
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
458
0
0
Házi majonézes saláta
Házi majonézes saláta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
765
0
0
Mexikói rizs
Mexikói rizs
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1655
0
0
Klasszikus uborka saláta recept
Klasszikus uborka saláta recept
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
631
0
0
Saláta virslivel
Saláta virslivel
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1175
0
0
Majonézes kukoricasaláta
Majonézes kukoricasaláta
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
881
0
0
Fokhagymás tejfölös  uborka saláta
Fokhagymás tejfölös uborka saláta
Könnyű
15 perc
(0)
1329
0
0
Rántott sertéscomb vörös babsalátával
Rántott sertéscomb vörös babsalátával
Könnyű
20 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1142
0
0
Malackás franciasaláta
Malackás franciasaláta
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
861
0
0
Fokhagymás kukoricasaláta kancsó formában
Fokhagymás kukoricasaláta kancsó formában
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
592
0
0
Zöldségkeverék csirkefalatokkal
Zöldségkeverék csirkefalatokkal
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
531
0
0
Székely csalamádé
Székely csalamádé
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
572
0
0
Tojásos virslisaláta mókás tálalásban
Tojásos virslisaláta mókás tálalásban
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
671
0
0
Tojás alakú saláta füstölt sonkával és tormakrémmel
Tojás alakú saláta füstölt sonkával és tormakrémmel
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
484
0
0
Zöldséges-majonézes saláta
Zöldséges-majonézes saláta
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
689
0
0
Franciasalátás karibi lány
Franciasalátás karibi lány
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
572
0
0
Spárgababos krumplipürés kiscsibe
Spárgababos krumplipürés kiscsibe
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
525
0
0
Egyszerű tojássaláta
Egyszerű tojássaláta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
870
0
0
Franciasaláta kukoricával
Franciasaláta kukoricával
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1031
0
0
Kacsaúsztató
Kacsaúsztató
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
795
0
0
Csirkés hidegtál
Csirkés hidegtál
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
698
0
0
Csésze díszítésű sonkatorta
Csésze díszítésű sonkatorta
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
619
0
0
Gombás virslisaláta
Gombás virslisaláta
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
540
0
0
Hagymás-tökmagolajos paradicsomsaláta
Hagymás-tökmagolajos paradicsomsaláta
Könnyű
20 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
747
0
0
Párizsis szendvicskrém
Párizsis szendvicskrém
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
919
0
0
Sonkás kukoricasaláta
Sonkás kukoricasaláta
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
681
0
0
Nyuszis hidegtál
Nyuszis hidegtál
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
711
0
0
Petrezselyem saláta
Petrezselyem saláta
Könnyű
60 perc
(3)
Készítette: Wessely Márta
1648
2
1
Tésztasaláta  vörös quinoa-val
Tésztasaláta vörös quinoa-val
Könnyű
60 perc
(1)
Készítette: Scarlett69
558
0
0
Majonézes burgonyasaláta
Majonézes burgonyasaláta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
503
0
0
Tojás saláta
Tojás saláta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
513
0
0
Lila hagyma saláta recept
Lila hagyma saláta recept
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
536
0
0
Hideg babsaláta
Hideg babsaláta
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
820
0
0
Paradicsom saláta
Paradicsom saláta
Könnyű
10 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
244
0
0
Tojásos virslisaláta
Tojásos virslisaláta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
318
0
0
Fűszeres céklasaláta
Fűszeres céklasaláta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
234
0
0
Birsalmás párolt káposzta
Birsalmás párolt káposzta
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
179
0
0
Zöldséges rizssaláta
Zöldséges rizssaláta
Könnyű
20 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
166
0
0
Csirkés kuszkuszsaláta
Csirkés kuszkuszsaláta
Könnyű
20 perc
(1)
Készítette: Wessely Márta
334
1
1
Kukoricasaláta
Kukoricasaláta
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
95
0
0
Mentás cukkinisaláta
Mentás cukkinisaláta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
68
0
0
Ázsiai zöldséges hússaláta
Ázsiai zöldséges hússaláta
Könnyű
50 perc
(1)
Készítette: Receptverseny
55
1
1
Majonézes hagymás tojássaláta
Majonézes hagymás tojássaláta
Könnyű
25 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1128
0
0
Kovászos uborka
Kovászos uborka
Könnyű
40 perc
(1)
Készítette: Receptverseny
1200
1
1