
Dubarry szelet.
Dubarry szeletet igen gyakran készítek, mivel a karfiol az egyik kedvencem.
CÍMKÉK:
ebéd vacsora sertés
2018. január 5. - szerző: Kard Éva

HOZZÁVALÓK
- 8 szelet sertés karaj
- 1 kg karfiol
- 3 evőkanál kukoricaliszt
- 1 csapott ek só
- 1 kávéskanál őrölt fehér bors
- 3 evőkanál olívaolaj
- 15 dkg reszelt sajt
- 1 evőkanál zsemlemorzsa
- 6 dkg finomliszt
- 8 dkg vaj
- 5 dl tej
- 2 db tojás
- 1 dl főzőtejszín
- 1 csipetnyi szerecsendió

ELKÉSZÍTÉS
- A karajszeletek széleit néhány helyen vágjuk be, (így sütés közben nem fog összezsugorodni a hússzelet) majd klopfoljuk ki. Ezután sózzuk be és hagyjuk legalább egy fél óráig állni, hogy a só átjárja.
- A besózott, és levet engedett hússzeleteket töröljük papírtörlővel szárazra, majd ízlés szerint szórjuk meg az őrölt borssal. Ezután forgassuk bele a kukoricalisztbe, majd helyezzük bele a felmelegített olajba, és lassan mindkét oldalát süssük szép pirosra.
- Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük le olívaolajjal. Ezután helyezzük rá, egymástól kicsit távolabb az elősütött hússzeleteket.
- A karfiolt szedjük rózsáira, majd enyhén sós vízben főzzük félpuhára. Ezután szedjük ki a főzővízből és alaposan csepegtessük le.
- A tepsiben lévő hússzeletek tetejére halmozzuk rá az előzőleg alaposan lecsepegtetett karfiolrózsákat, majd kanalazzuk rá a besamel mártást.
- A besamel mártáshoz egy serpenyőbe hevítsünk fel 6 dkg vajat, majd adjuk hozzá a lisztet, és állandó keverés mellett csináljunk világos rántást. (nem szabad megpirítani a lisztet) Ekkor vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a tejet. Ezután kézi habverővel keverjük simára, csomómentesre, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg szerecsendióval. Tegyük vissza a tűzre, majd kevergetve főzzük sűrűre.
- Amikor már besűrűsödött, vegyük le a tűzről és hagyjuk pár percig hűlni. Ezután adjuk hozzá a megmaradt vajat, a tojássárgákat, és a tejszínt, majd keverjük simára. Végül egy szűrőn szűrjük át, hogy szép selymes mártást kapjunk.
- Az elkészült mártást kanalazzuk rá a karfiol tetejére úgy, hogy lehetőleg mindenhol befedje. Ezután szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal, és egy kevés zsemlemorzsával.
- Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.
ÉRTÉKELÉS:

OSZD MEG MÁSSAL IS!
SZAVAZZ!
Melyik őszi ízpárosítás a kedvenced?
Alma és fahéj
Sütőtök és fahéj
Körte és dió
Szilva és gyömbér
Dió és csokoládé
KÖVESS MINKET!