
Kolbászos-krumplis tészta
Egyszerű krumplis tészta füstölt kolbásszal megbolondítva.
CÍMKÉK:
ebéd vacsora magyar
2018. november 15. - szerző: Kard Éva

HOZZÁVALÓK
- 20 dkg csuszatészta
- 0,5 kg krumpli
- 20 dkg füstölt kolbász
- 1 db vöröshagyma
- 1 teáskanál só
- 1 csipetnyi őrölt fehér bors
- 1 teáskanál pirospaprika
- 2 evőkanál étolaj

ELKÉSZÍTÉS
- A krumpli pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le, és hűtsük langyosra. (arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük)
- A kolbászt vágjuk fel kisebb kockákra.
- A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd kezdjük el üvegesre párolni az olajon. Pár perc után adjuk hozzá a felkockázott kolbászt, majd kevergetve süssük pár percig. Ezután szórjuk meg a pirospaprikával, ízlés szerint sóval, és őrölt borssal, majd keverjük alaposan össze.
- Végül adjuk hozzá a langyosra hűlt krumplit, és szintén keverjük alaposan össze. (keverés közben villával kicsit törjük össze a krumpli egy részét, a többit pedig hagyjuk egyben)
- A tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük, és csepegtessük le. Ezután adjuk hozzá az előzőleg elkészített krumplihoz, majd keverjük és melegítsük össze.
ÉRTÉKELÉS:

OSZD MEG MÁSSAL IS!
SZAVAZZ!
Melyik őszi ízpárosítás a kedvenced?
Alma és fahéj
Sütőtök és fahéj
Körte és dió
Szilva és gyömbér
Dió és csokoládé
KÖVESS MINKET!