A lecsót nagyon sokféleképpen el lehet készíteni, de ehhez kell egy jó alap, most megmutatjuk szerintünk hogyan készül.
Hozzávalók 4 adaghoz
10 dkg füstölt szalonna
3 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál fűszerpaprika
80 kg lecsópaprika
80 dkg paradicsom
2 kávéskanál só
2 kávéskanál bors
3 dl víz
Adag
4 adag
Lépések
1.
Előkészítés: A paradicsomok alját kereszt alakban, nem túl
mélyen bevagdossuk, leforrázzuk, majd jeges vizes fürdő
után meghámozzuk és cikkekre vágjuk. A paprikákat,
megmossuk, kicsumázzuk és karikákra, a vörös és a
fokhagymát pedig finomra vágjuk. A füstölt szalonnát 1x1
cm-es kockákra daraboljuk.
2.
A füstölt szalonna kockákat zsírjára pirítjuk, majd
hozzáadjuk a vöröshagymát és a fokhagymát, amit
üvegesre dinsztelünk. Ízesítjük sóval, borssal és fűszerpaprikával.
3.
Hozzáadjuk az előkészített paprikákat és kevés főzést
követően (max. 8-10 perc) a hámozott paradicsom
cikkeket is.
4.
Amennyiben a zöldségek nem engednének
kellő mennyiségű vizet a főzés során, akkor adjunk hozzá vizet.
Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!