Receptfeltöltés
Majonézes burgonyasaláta
Majonézes burgonyasaláta
Készítette: Wagensommer Alexandra
Könnyű
60 perc
(0)
2281
0
0

Egyszerűen elkészíthető

Hozzávalók 5 adaghoz
  • 1.5 kg burgonya
  • 2 db lila hagyma
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 db tojássárgája
  • 3 dl napraforgó olaj
  • 2 dl tejföl (20%-os)
  • 1 evőkanál mustár
  • 6-7 csipetnyi só ízlés szerint
  • 6-7 csipetnyi bors
  • 1 evőkanál porcukor
  • 1 db citrom
Adag
5 adag
Lépések
1.
A burgonyát héjában, sós vízben megfőzzük. A héját még melegen lehúzzuk, és vékonyan felkarikázzuk.
2.
A lila és a vöröshagymát vékony karikákra vágjuk.
3.
Majonéz : Keverjük el a tojássárgákat a mustárral és a cukorral, majd az olajat lassan, szinte csepegtetve adagoljuk hozzá, folyamatos keverés mellett. Ízesítsük még sóval, borssal és citromlével. Ha elkészült, adjuk hozzá a tejfölt.
4.
Az elkészült tartármártással alaposan és óvatosan elverjük, hogy ne törjön össze a burgonya. Adjuk hozzá a karikákra vágott hagymát is. Ha szükséges, még utólag ízesíthetjük sóval, borssal, és néhány órát még a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek jól összeérjenek.
Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!

Kapcsolódó receptek
Almás-répás lencsesaláta
Almás-répás lencsesaláta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
2583
1
0
Paradicsomsalàta
Paradicsomsalàta
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1223
0
0
Szójaszószos csirkemell salàtaàgyon
Szójaszószos csirkemell salàtaàgyon
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1137
0
0
Házi majonézes saláta
Házi majonézes saláta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1916
1
0
Mexikói rizs
Mexikói rizs
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
4006
0
0
Klasszikus uborka saláta recept
Klasszikus uborka saláta recept
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1544
1
0
Saláta virslivel
Saláta virslivel
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1951
2
0
Majonézes kukoricasaláta
Majonézes kukoricasaláta
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
3308
2
0
Fokhagymás tejfölös  uborka saláta
Fokhagymás tejfölös uborka saláta
Könnyű
15 perc
(0)
4502
1
0
Rántott sertéscomb vörös babsalátával
Rántott sertéscomb vörös babsalátával
Könnyű
20 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
2181
0
0
Malackás franciasaláta
Malackás franciasaláta
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
2383
0
0
Fokhagymás kukoricasaláta kancsó formában
Fokhagymás kukoricasaláta kancsó formában
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1543
0
0
Zöldségkeverék csirkefalatokkal
Zöldségkeverék csirkefalatokkal
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1136
0
0
Székely csalamádé
Székely csalamádé
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1811
0
0
Tojásos virslisaláta mókás tálalásban
Tojásos virslisaláta mókás tálalásban
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1406
0
0
Tojás alakú saláta füstölt sonkával és tormakrémmel
Tojás alakú saláta füstölt sonkával és tormakrémmel
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1140
0
0
Zöldséges-majonézes saláta
Zöldséges-majonézes saláta
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1613
0
0
Franciasalátás karibi lány
Franciasalátás karibi lány
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1204
0
0
Spárgababos krumplipürés kiscsibe
Spárgababos krumplipürés kiscsibe
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1158
0
0
Egyszerű tojássaláta
Egyszerű tojássaláta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
2801
1
0
Franciasaláta kukoricával
Franciasaláta kukoricával
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
2767
0
0
Kacsaúsztató
Kacsaúsztató
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1995
1
0
Csirkés hidegtál
Csirkés hidegtál
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1666
0
0
Csésze díszítésű sonkatorta
Csésze díszítésű sonkatorta
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1298
1
0
Gombás virslisaláta
Gombás virslisaláta
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1358
1
0
Hagymás-tökmagolajos paradicsomsaláta
Hagymás-tökmagolajos paradicsomsaláta
Könnyű
20 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1826
0
0
Párizsis szendvicskrém
Párizsis szendvicskrém
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
2172
0
0
Sonkás kukoricasaláta
Sonkás kukoricasaláta
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
2095
1
0
Nyuszis hidegtál
Nyuszis hidegtál
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1494
1
0
Petrezselyem saláta
Petrezselyem saláta
Könnyű
60 perc
(3)
Készítette: Wessely Márta
3383
2
1
Tésztasaláta  vörös quinoa-val
Tésztasaláta vörös quinoa-val
Könnyű
60 perc
(1)
Készítette: Scarlett69
1702
0
0
Medvehagymás tojássaláta
Medvehagymás tojássaláta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
1907
0
0
Tojás saláta
Tojás saláta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1609
0
0
Lila hagyma saláta recept
Lila hagyma saláta recept
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
2577
0
0
Hideg babsaláta
Hideg babsaláta
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
4565
1
0
Paradicsom saláta
Paradicsom saláta
Könnyű
10 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1341
0
0
Tojásos virslisaláta
Tojásos virslisaláta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
2290
1
0
Fűszeres céklasaláta
Fűszeres céklasaláta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
1433
0
0
Zöldséges rizssaláta
Zöldséges rizssaláta
Könnyű
20 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
1663
1
0
Csirkés kuszkuszsaláta
Csirkés kuszkuszsaláta
Könnyű
20 perc
(1)
Készítette: Wessely Márta
1611
1
1
Kukoricasaláta
Kukoricasaláta
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
767
1
0
Ázsiai zöldséges hússaláta
Ázsiai zöldséges hússaláta
Könnyű
50 perc
(1)
Készítette: Receptverseny
1119
1
1
Majonézes hagymás tojássaláta
Majonézes hagymás tojássaláta
Könnyű
25 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
2375
1
0
Kovászos uborka
Kovászos uborka
Könnyű
40 perc
(2)
Készítette: Receptverseny
2718
2
1
Tejfölös, fokhagymás uborkasaláta
Tejfölös, fokhagymás uborkasaláta
Könnyű
10 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
817
1
0
Krumplisaláta
Krumplisaláta
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
677
1
0
Saláta recept
Saláta recept
Könnyű
10 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
604
0
0