A csárdák nimbuszát alaposan megtépázta az utóbbi hatvan év. A balatoni csárdák esetében sem volt ez másként. De az egynyári német turista számára kínált magyarosch fogások silány minősége szerencsére már - sok helyen - a múlté, és a csárda jelentése lassan-lassan visszanyeri eredeti vendégszerető, vendégmarasztaló voltát.
A VígMolnár Csárda tulajdonosai és konyhafőnöke számára az a legfontosabb, hogy a magyar vidéki gasztronómia hitelét visszaadják, és erre valóban jó példa a szocializmus évei alatt épített csárda, amelynek kellemes méretű étlapján minden olyan klasszikus fellelhető, aminek ott a helye, de mellette a szezonnak és a kor követelményeinek megfelelő fogásokkal szintén találkozni. Nagy Krisztián konyhafőnök ügyesen eltalálta azt a kényes egyensúlyt, amelyet a csárda kitétel és a kor gasztronómiája megkövetel.
A VígMolnár konyháján gondosan ügyelnek arra, hogy a 60-as, 70-es évek nagy kedvencei ne tűnjenek el végleg, a megreformált, újrahangolt fogásokkal valóban öröm találkozni, a csárda ismerős és befogadható ételekkel várja a vendégeit.
Az étlapon szereplő friss, üde, újszerű fogások mellett, a csárda étlapjának vannak olyan emblematikus ételek, amelyeket a szezonális étlapváltások sem mozdítanak el, ilyen a harcsából készített halászlé, amelyet többféle változatban is kérhetünk. A harcsafilével és pofahússal gazdagított tartalmas, de mégsem túl sűrű leves eteti magát, a mellé kínált erő és a friss kenyér hármasában ez a fogás valóban olyan, amilyennek egy csárdában lennie kell.
A hallé után természetszerűen érkezhet a tanyasi csirke becsinált tárkonyos dödöllével, folytathatjuk a sort egy „rakott krumplival” körített lassan sült tarjával, maradhatunk a halas vonalon, választhatunk fogast, harcsát vagy csukát, s követhetjük a hagyományokat is, rendelhetünk egy tisztes adag túrós csuszát. A csusza szintén átesett egy nagyon is időszerű ráncfelvarráson, a nagy rokon, a lasagne nyomdokain haladva kerül terítékre. A besamellel fogatott, sok túróval készített töltelék szépen rétegződik a tésztával, tetején könnyű, de tisztességes mennyiségű tejfölhab, s zárásnak az elmaradhatatlan kolozsvári szalonna és zsírszalonna pörcök.
A desszertkínálat finoman eltér a megszokottól, a csárda étlapján három minőségi desszert közül lehet választani. Az ötletes, pohárba átültetett francia krémes és a mandulás csokoládétorta mellett egy – szezonális gyümölccsel és tejfölhabbal – körített túrógombóc kínálja magát. A hagyományos gombóc kapott egy kis csavart, de csak épp annyit, ami az érdemeit kiemeli. A rakott csuszánál már jól vizsgázott tejfölhab itt is megállja a helyét, nem nehezíti el – feleslegesen – a fogást, a liolfilizált eper pedig színben és ízben is már a tavaszt varázsolja a tányérunkra.
A VígMolnár útba esik szinte mindenkinek, aki a Balaton északi partján jár, de ez a csárda tipikusan az a hely, ahova nem csak út közben térhetünk be, ide érdemes direkt leutazni, s egy jó ebéd köré szervezni egy kellemes balatoni napot, vagy akár többet.
(fotók: Szindbád, az Utazó; Wessely Márta)
Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!