Cikkek

A konyhánk kedvelt fűszere a kakukkfű, amelyről kevesen tudják, hogy az egyik legrégebben ismert és használ gyógynövényünk. Az egyiptomiak, görögök és rómaiak által is kedvelt kakukkfűhöz – valódi, jótékony hatása mellett - számtalan babona is fűződik.

Kakukkfű a történelemben: mítoszok, legendák, gyógyítók

A megkapó illatú fűszernövényt, erős fertőtlenítő hatása miatt az ókori egyiptomiak előszeretettel használták a mumifikálás során, a rómaiak kakukkfüves fürdőt vettek, hogy erősítsék magukat, megacélozzák izmaikat. Természetesen ezt a szokást is a görögöktől vették át, akiknél a kakukkfű fontos jelképnek számított, egyrészt a barátságot szimbolizálta, másrészt a vitézséget. Éppen ezért a harcba induló görög katonák ruhájára gyakorta hímeztek kakukkfű leveleket, ágakat. A görög templomokban kakukkfű-füsttel áldoztak az isteneknek.

A rómaiak azonban már nem csak fürödtek a kakukkfűben (a császárok rendszeresen vettek kakukkfüves fürdőt, mivel hitték, hogy hatásos a mérgezés ellen), hanem arra is rájöttek, hogy a gyógynövénynek kulináris jelentősége is van: nagyon jól muzsikál a különféle sajtokkal és a magasabb alkoholtartalmú italokat jól lehet ízesíteni vele.

A kakukkfű azonban még a középkorban is inkább gyógyító hatásával vívta ki az elismerést, illetve ekkor még mindig tartotta magát az a nézet, hogy a harcosokat megvédelmezi a velük lévő kakukkfűág, bátorságot önt beléjük, s ha mégis veszni kell, akkor segíti őket átlépni a túlvilágba.

A kakukkfüvet évszázadokon át alkalmazták megfázások, köhögések, torokfájások és egyéb légúti megbetegedések kezelésére, emésztés serkentésére. Nagyobb járványok idején – akárcsak az ókorban – fürdőt vettek belőle, bedörzsölték vele magukat és a lakóhelyüket kakukkfűvel füstölték.

A középkor legnagyobb gyógynövényszakértője, a polihisztor Hildegrad von Bingen is őszintén hitt a kakukkfűben. A több kolostor alapítójaként számon tartott zeneszerző apátnő számos könyvet szentelt a gyógynövényeknek és a kolostori gyógyítás módszertanának. Hildegard szerint is nagyon hasznos gyógynövény a kakukkfű, amellyel számtalan betegség kezelhető, többek között a lepra és a bénulás. Abban ugyan nem lehetünk biztosak, hogy a kakukkfű önmagában elegendő volt ezeknek a gyógyítására, de annyi bizonyos, hogy az egészségünknek kedvez, ha a kedvenc gyümölcsteánkba, gyógyteánkba rendszeresen teszünk egy-két teáskanálnyi szárított kakukkfüvet.

Nicholas Culpepper angol botanikus és orvos a rémálmokkal küszködő páciensei számára javasolta, hogy kakukkfűvel töltött párnán hajtsák álomra fejüket, a növény majd segíti a nyugodt alvást.

A középkori gyógyítás után a viktoriánus korban megint a babonaság kerekedett felül a kakukkfű kapcsán, a kor embere úgy vélte, hogy ahol az erdőben kakukkfű nő, ott nem sokkal előtte tündérek táncoltak. Sok ártatlan leány táborozott – vélhetően feleslegesen – egy-egy kisebb-nagyobb kakukkfű csomó mellett az erdőben, hogy láthassa ezeket a mitikus lényeket.

Kakukkfű a konyhában

A kakukkfű a XI. században jelent meg Magyarországon, a Földközi-tenger térsége felől talált utat hozzánk. A háziasszonyok megszerették, a népnyelv pedig számtalan módon becézte, így lett vadcsombor, mézfű vagy épp tömjénfű. A mediterrán konyhák megkerülhetetlen fűszere bekerült a mindennapjainkba, leveseinket, sültjeinket, raguinkat ízesítette. Nagyon jól illik a többi zöld fűszerhez, jó partnere a petrezselyem, a zsálya, a rozmaring vagy épp az oregánó.

Kevés kakukkfüvet megérdemel majdnem minden húsos ragu. Mennyiségével úgy bánjunk, hogy ne lehessen kiérezni az ételből, csak jelenlétével gazdagítsa azt. A marharaguk, húslevesek mellett a paprikáscsirke szaftjában is van létjogosultsága, de rizses köretekhez, salátákhoz, öntetekhez, mártásokhoz szintén adható.