Receptfeltöltés
Zeller, a változatos
2018.12.07.
Zeller, a változatos
Szerző: Wessely Márta

A zellergumóval hajlamosak vagyunk mostohán bánni. Helyt adunk neki a húslevesben, a leveszöldségekkel együtt már ragulevesekbe is be-beengedjük, de ennél több szerep ritkán jut neki, holott a zeller nagyon ízletes, jól variálható, levesként, köretként, desszert alapanyagként is nagyon jól teljesít.

Zeller-történelem

A zeller őshazája nagy valószínűséggel a Földközi-tenger térsége, hiszen mind Európában, mind Egyiptomban, mind pedig a Közel-Keleten régóta ismert és kedvelt élelmiszernek számított a vadzeller, amelyet számos módon felhasználtak.

A zeller nem csak az edényekben és a konyhaasztalokon jelent meg, a görögök számára ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, a különféle sportversenyek győzteseinek ugyanis nem csupán babérból, hanem sok esetben zellerből fontak koszorúkat, illetve gyógyító hatása végett is tartották, elismert vizelethajtó szer volt az ókorban, és a meghűléses tüneteket, a gyomorpanaszokat szintén rendszeresen kezelték vele.

A rómaiak már ennél jóval gyakorlatiasabban közelítettek a vadzellerhez, előszeretettel ették és levelével fűszerezték fogásaikat, illetve népszerűsége kapcsán nem elhanyagolható az a tény sem, hogy afrodiziákumnak tekintették, és ezen vélt tulajdonsága miatt is fogyasztották.

A XVIII. században, az angolok kitartó nemesítési folyamata után, a ma is ismert zellergumó közeli őse meghódította a konyhákat, a halványan fűszeres ízű, édeskés gyökérzöldség megjelent az európai fazekakban, ahol levesekben, ragukban lelt otthonra, de saláta formájában vagy épp pürésítve is előszeretettel fogyasztották.

Zeller a konyhában

Legnagyobb sikerét salátaként érte el, a több mint száz éves született Waldorf salátába Oscar Tschirky főpincér álmodta bele a zellert, pontosabban annak szárát az alma és a dió párjaként, és ez a triumvirátus azóta is hódít, köszönhetően a zeller ízének, amely tökéletesen összeköti az almát az olajos maggal.

A zeller a köretek között is nagyon jól érzi magát, ami krumpliból elkészíthető, az zellerből is működik. Nagyon jó pürét alakíthatunk belőle, a legjobb, ha fele tejben, fele vízben főzzük meg a zellert, fűszerezéséhez ideális a szerecsendió, vagy a római kömény, illetve különféle citrusok reszelt héjával is ízesíthető.

A zellerből lehet chips, sült krumpli, tölthetjük, rakott zellert is süthetünk. Sőt, a sütőtökhöz és a céklához hasonlóan a zeller jó alapja lehet a különféle kevert süteményeknek, amelyekhez így kevesebb plusz cukrot és zsiradékot kell adni.

Arra ügyeljünk, hogy mindig kemény, sértetlen felületű példányt vegyünk, amelyik már puha, szivacsos, azt ne vigyük magunkkal. A zeller jól tárolható kamrában vagy hűvösebb konyhában, a hűtőben is elég sokáig eltartható.

Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!