Receptfeltöltés
A hagymaleves nem csak francia sikk
A hagymaleves nem csak francia sikk
Szerző: Wessely Márta

Van valami megnyugtató a hagymalevesben. Még akkor is, ha nem kivájt cipóban kerül elénk, hanem a nagymama tányérjában vagy esetleg egy éttermi leveses csészében. De bárhogy is kapjuk, a hagymaleves már az illatával ellazít, a fűszerek és a hagyma harmóniája pedig az ízekben teljesedik ki igazán.

Milyen hagyma legyen a leves alapja?

Igazság szerint bármilyen hagymából dolgozhatunk, sőt az a legjobb, ha többféle alapanyagból születik a leves. Maradhatunk a klasszikus vonalon vöröshagymával, árnyalhatjuk a képet némi lila hagymával, urizálhatunk a franciák által is kedvelt sonkahagymával, kis frissességet adhatunk az ételnek egy kevés póréhagymával és mélyíthetjük az ízeket egy kis fokhagymával. A felsorolt hagymák kombinációival is kísérletezhetünk, illetve a hagyma leveshez történő előkészítésén is változtathatunk, azaz a hagymát nem csak dinsztelhetjük, hanem elő is süthetjük, ami a fokhagyma esetében a lehető legjobb választás. Igaz, hogy a lakásban terjengő illatokkal meg kell küzdeni, de a sütőben elősütött fokhagymából készült vagy azzal ízesített leves íze egészen más lesz, mint a dinsztelt hagymából készített társaké. Persze az sem mindegy, hogy miben dinszteljük meg a hagymát, ha igazán krémes, telt ízű levest szeretnénk, akkor vajon pároljuk meg a leveshez szükséges hagymamennyiséget.

Hogyan lesz krémes a hagymaleves?

A leves krémességét számtalan módon megadhatjuk. Egyrészt leturmixolhatjuk a levest, illetve a leves egy részét, ezzel kellő sűrűséget adva a lének, de tejszínnel, reszelt sajttal, sajtkrémmel is alakíthatunk a leves állagán. Az önmagával történő sűrítésnél nyugodtan a leveshez turmixolhatunk egy-két főtt krumplit és egy darabka vajat is, nagyon szépen besűríti a levest, de az íz intenzitásán nem változtat. Ugyancsak jó megfejtés lehet a keményítő használata. A sűrítésre tökéletesek a reszelt félkemény sajtok, fűszerként akár kevés reszelt keménysajtot is adhatunk hozzá, illetve a különböző sajtkrémekkel dolgozhatunk, amelyek – a krumplihoz hasonlatosan – nem viszik el a levesünk ízét.

Mivel ízesítsük a hagymalevest?

A hagymaleves már eleve rendelkezik egy viszonylag markáns ízzel, főleg ha a fokhagymás változat mellett döntünk, ezért óvatosan fűszerezzük, inkább kevesebbet adjunk hozzá, hogy megmaradjon az eredeti íze. A hagymalevesbe kerülhet zöld fűszer: tárkony, majoránna, oregánó, kakukkfű vagy borsikafű. Jól áll a hagymalevesnek a fehér bors, a szerecsendió, a római kömény, de alkohollal is gazdagíthatjuk főzés közben, kerülhet bele fehérbor vagy egy kevés konyak.

Mi kerüljön a hagymalevesbe?

Számtalan módon tovább dúsíthatjuk a levest, akár levesbetétekkel, akár mellé kínált falatkákkal. A hagymaleves esetében szinte megkerülhetetlen a sajttal lesütött toastkenyér vagy bagett szelet, de ettől nyugodtan eltérhetünk. Kerülhet a levesbe lyoni hagyma, levesgyöngy, pirított zsemlekocka, ropogósra sütött bacon, reszelt sajt, pirított olajos magvak, de még égetett tésztából készül apró fánkokkal is koronázhatjuk a művünket.

hagymaleves-hozzavalok.jpg

Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!