Receptfeltöltés
Itt vannak a döntős torták!
2019.05.08.
Itt vannak a döntős torták!
Szerző: Wessely Márta

Bár még sokat kell aludni az idei Országtorta kihirdetéséig, azt már most tudni, hogy melyik öt versenyző közül kerül ki a győztes. A tegnapi nap folyamán ugyanis megszületett a szakmai zsűri döntése, bemutatkozott mind a klasszikus Országtorta, mind a cukormentes Országtorta döntős csapata.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által életre hívott kezdeményezés a kezdetek óta sikeres, a szakmai számára jó kihívást jelentő, innovatív terület, amely lehetőséget kínál a cukrászoknak a megmérettetésre és – adott esetben – a kiugrásra, a vágyott ismertség megszerzésére.

A pályamunkák szép számmal érkeztek idén is a 13. alkalommal megszervezett „Magyarország Tortája”pályázatra 31 versenymű érkezett, amelyek között számos izgalmas alkotást találtak a zsűri tagjai. A pontozás idén új alapokra helyeződött, az eddigi konszenzusos döntési metódus helyett az egyedi elbírálás módszerét választották, azaz minden zsűritag külön kóstol, pontoz és a pontszámok összesítésével alakul ki a végső sorrend.

A cukormentes, azaz hozzáadott cukrot nem tartalmazó, alacsony szénhidráttartalmú torták versenye is egyre népszerűbb, idén 14 pályamű közül választott a szakmai zsűri, amelyben nem csak cukrászok, hanem dietetikusok is jelen vannak.

A természetes és egészséges alapanyagokra koncentrál a hagyományos Országtorta vonal is, itt szintén elvárás a kényelmi termékek helyett a valódi alapanyagok használata, valamint fontos, hogy magyaros ízvilágú, kreatív, a nemzetközi trendekre is reflektáló, de a magyar hagyományokból is merítő sütemény legyen az év tortája.

Az idei versenymunkák közül, Emile Gerbeaud halálának 100. évfordulója megihlette az alkotókat, négy olyan torta is született, amely kifejezetten a zserbót vette kiindulási alapnak, annak valamilyen újraértelmezett formáját alkotta meg.

Ugyancsak érdekes, hogy az egyik leggyümölcsösebb év az idei, ha a pályamunkákra tekintünk, az alapanyagok között – a teljesség igénye nélkül – megtalálható volt a sárgabarack, körte, eper, málna, birs, dió, szőlő, cseresznye, meggy, gesztenye, ribizli - mind megjelentek a receptekben, néhol egy-egy zöldség is.


A döntős torták:
 
Akali meggyes mandula – készítője: Dezse Gergő (Mészáros Cukrászda, Szombathely)

akali-meggyes-mandula.jpg
Émile Emléke – készítője: Dénes Ilona (Művész Kávéház, Budapest)

emile-emleke.jpg
Sopron Hűsége – készítője: Drávai Dávid (Hoffer Cukrászda, Sopron)

sopron-husege.jpg
Boldogasszony csipkéje – készítője: Tóth Norbert (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)

boldogasszony-csipkeje.jpg
Kékestető – készítője: Ipacs Balázs (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső, Budapest)

kekesteto.jpg
 

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntősei:
 
Mandulatorta cukormentesen – Szamos Marcipán Kft, Budapest
Eredendő bűn – Álomsüti, Budapest
Körös-menti Egres – Tímár Panzió és Étterem, Gyomaendrőd
Boldogasszony csipkéje - Reök Kézműves Cukrászda, Szeged 
Cukormentes Kicsi Gesztenye - Accappella Cukrászda, Szeged

 
Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország számos cukrás

Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!