Cikkek

Az őszi hűvös délutánokon, kora esti órákban nincs is jobb, mint egy csésze vagy akár egy bögre tea, amihez már csak egy falatnyi szendvicsre, egy kis muffinra, egy-két pogácsára vagy néhány vajas kekszre van szükségünk, és kész is teadélután.

Az ötórai tea intézménye igazi angol találmány, kérdés nem fér hozzá, hogy ez a szertartás a legismertebb sztereotípiák közé tartozik, ha jellemezni szeretnénk a szigetországot és lakóit.

Teatime történet

Az ötórai tea viktoriánus intézményének megjelenése előtt már ismert és kedvelt volt az angolok körében a teatime, az a bizonyos, nagyjából negyed órás szünet, amely a tea szigetországban történő elterjedését követően kialakult. A XVII. század második felében még csak az arisztokrácia és a felső tízezer engedhette meg a tea kínálta luxust, azonban idővel – és a Kelet-Indiai Társaság hathatós közreműködésével - a tea szinte minden társadalmi osztály számára elérhetővé vált, és a luxus kategóriából megmaradt a különlegesség érzete, a prémium jellege, amivel bárki megjutalmazhatta magát. A munkás, szürke hétköznapokban a teatime csent némi színt, a cukrozott tea hozott meleget és egy kis felfrissülést. A számtalan teázó mellett, az otthonok része lett a teaasztal, s elfogadottá vált, hogy a tea, a teázás a lakosság mindennapjaihoz szervesen hozzátartozik.

A tea megjelenése és nagyfokú népszerűsége mellett a szigetország szokásai is változtak az évszázadok folyamán, a korán felszolgált vacsorák időpontjai kitolódtak, a könnyed ebédek és a vacsorák közti időszak túl hosszúra nyúlt. De szerencsére ott volt a tea.

Ötórai tea

Az ebéd után, a vacsoraidőt jócskán megelőzve szervírozott tea lényege nem az italban, hanem sokkal inkább a mellé kínált apró falatokban keresendő. A délutáni teázást ugyanis ezek a falatok hívták ételre, az ötórai tea megváltást jelentett sokak számára, ugyanis a délután közepén lehetőséget kínált egy kis nassolásra a vacsora szervírozásáig.

Sokan Bedford hetedik hercegnőjéhez, Anna Maria Russelhez kötik az ötórai tea intézményének létrejöttét, de sokkal valószínűbb, hogy ami 1840-ben Bedford hercegnőjének szalonjában lejátszódott, létrejött, az egy teljesen organikus folyamata volt az otthoni étkezés fejlődésének, alakulásának. Természetesen - a Viktória királynő udvartartásába tartozó - Bedford hercegnő státuszából fakadóan, az általa rendezett ötórai tea nagy nyilvánosságot kapott, és a kor arisztokráciája lelkesen és gyorsan adaptálta ezt az új sikket.

Az ötórai tea a század második felében önálló intézménnyé, vendégváró eseménnyé nőtte ki magát. Ma már nincs akkora jelentősége, mint egykoron, de megmaradt az angol étkezési szokásokban, jelen van a mindennapokban. A tea mellé szervírozott ételek ne sokat változtak az évszázadok alatt, a kínálat megmaradt a falatok szintjén, bár azért itt is folyamatos – az aktuális trendeknek megfelelő – változás. A hagyományos ötórai tea mellé klasszikus uborkás szendvicsen kívül, számtalan kanapét, azaz kenyérre ültetett aprócska szendvicset kínálnak, különféle sós kekszeket, az angolok pogácsára emlékeztető scone-ját, amelyet édesen, lekvárral és frissen vert tejszínhabbal fogyasztanak, a vajas kekszek is a teaparti részét képezik, a Viktória királynő nevét viselő könnyed, tejszínhabbal töltött piskótáról nem is beszélve.