Receptfeltöltés
Egy falatnyi Olaszország és egy igazi pizzamester Szentendrén
Egy falatnyi Olaszország és egy igazi pizzamester Szentendrén
Szerző: Wessely Márta

A magyar nagyközönség nagyjából a nyolcvanas évek végén ismerkedett meg a pizzával, amelynek azóta is elkötelezett híve, bár mára már – szerencsére – sokkal autentikusabb pizzákat is ehetünk, és jóval többet tudunk a valódi pizzáról, amely sok esetben köszönőviszonyban sincs azokkal, amiket akkortájt kóstolhattunk.

Manapság semmi akadálya, hogy valódi olasz pizzát együnk. Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy minden egyes alapanyagnak az olasz csizma különböző sarkaiból kell érkeznie, inkább a technikára, a készítés mikéntjére és az ételhez, az alapanyagokhoz történő hozzáállásra vonatkozik a valódi jelző.

Szabadfi Szabolcs ennek a tudománynak szenteli az életét. A több üzletet vivő, széles, de karakteres termékskálával rendelkező pék nem titkolt vágya, hogy a Magyarország legjobb pizzamesterének járó megtiszteltetés után az európai- és a világranglistán is szeretne egyre feljebb és feljebb lépni. Az olaszországi versenyeket követően, most Amerika jön, születnek is itthon sorra a kísérleti tészták, amelyekkel már a kinti bírák lenyűgözése a cél.

A budapesti Panificio il Basilico, azaz Bazsalikom pékség üzletei mellett a Szentendrén található, nagy vendégtérrel rendelkező, de rendkívül családias pizzázóban nekünk is lehetőségünk van megkóstolni azokat a kreációkat, amelyek már elbűvölték az olasz pizzamestereket.  

panificio-pizza-3.jpg

Hogyan születik a tökéletes pizza?

A könnyed, levegős, rugalmas pizzatészta titka a biga, azaz az előtészta, amelynek az elkészítése igényli a legnagyobb szakértelmet. A biga a mi kovászunkhoz hasonló, legfontosabb alapanyaga a kezeletlen szőlő, amelynek összetört szemei adják a biga alapját. A szőlőszemek felületén lévő baktériumok indítják be az erjedési folyamatot, majd a bigahoz adják a pizzatészta többi összetevőjét és a végén megszületik a tökéletes pizzatészta. A kész, pihentetett tésztát már csak nyújtani kell (itt sem árt a gyakorlat) és megpakolni a vendégek által kért és Szabolcs által megálmodott feltétekkel. Szabolcs különleges pizzáinak feltétjei között mindig megtalálni az olasz sajtkülönlegességeket, valamint az aktuális szezon sztárjait, amelyek nem pőrén, hanem egy vagy két csavarral felturbózva kerülnek az alapszósszal vékonyan megkent tésztára.

panificio-pizza-1.jpg

Szabi, a pék és a nemzetközi sikerek

Ilyen extra feltétekben bővelkedő pizza az egyik tavalyi kreáció, a sós, sült eperrel dekorált spárgás, mangalicatarjás tészta, amivel Szabolcs a 2017-es nyári olasz pizza vb-n indult. A minden évben, Pármában megrendezésre kerülő versenyen a pizzamester a 48. helyet szerezte meg, amivel nem volt teljesen elégedett, szeretett volna előbbre jutni, még úgy is, hogy tudta, az első helyeket biztosan az olaszok nyerik meg, s nagyjából a 40. helytől kiadó egy-egy poszt a nem született taljánoknak. Az őszi milánói versenyen azonban nem, hogy az első negyvenben, hanem rögvest az első húszban végzett: a pizzások eb-jén, a Campionato Europeo della Pizza-n a megtisztelő 17. helyezést érte el.

Idén pedig jöhet az Újvilág, Szabolcs a Las Vegast lázban tartó nemzetközi Pizza Expo-n méretteti meg magát, ami igazán nagy kihívás, hiszen java részt olyan alapanyagokkal fog dolgozni, amelyek Európában nem elérhetők és a kizárólag amerikai tagokból álló zsűri ízlését is nagyon el kell találnia.

panificio-pizza-2.jpg

Fotók: Szindbád az Utazó

Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!