Receptfeltöltés
Ehető virágok
Ehető virágok
Szerző: Wessely Márta

Évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek – és nem csak tavasszal – az ehető virágok, amelyekkel extra színt, hangulatot, illatot és ízt csempészhetünk a tányérjainkra. Az ehető virágok köre igen széles, de minden esetben győződjünk meg, hogy valóban a megfelelő virágzattal van-e a dolgunk, mert ugyan vannak ehető virágok, de nem mindegyik az.

Pitypang, ibolya

Bár a kisebb-nagyobb diszkontokban, hiperekben már külön dobozokba csomagolva is árulják az ehető virágokat, a tavaszi üde salátáinkat nagyon könnyedén feldobhatjuk a kertünkben megtermő virágokkal. Nem kell messzire menni, a kutyatej, már néven pitypang az első, ami utunkba kerülhet és ez a növény az, akit már – zsenge leveleivel együtt – bele is komponálhatunk a következő salátánkba. Szép és illatos kerti virágunk még az ibolya, amelyet szintén beletehetünk a salátáinkba, bár ennél a virágnál érdemes megfontolni, hogy inkább lekvárokat, zseléket, szörpöket készítsünk belőle, vagy netalántán cukorkává alakítsuk. Az ibolyacukor, a kandírozott ibolya igazi klasszikus, desszertekhez, vagy ajándéknak is ideális.

Lilaakác, hársfa, lonc, kamilla, szegfű

A színes, illatos virágok között vannak igazi gyöngyszemek, ilyen a lilaakác, a hársfa virágzata, amellyel ízesíteni ugyancsak érdemes. Ilyen még a citrusos ízvilággal rendelkező illatos lonc, amelyet a bogyós gyümölcsök mellé szintén adhatunk, a már említett ibolya, a kamilla édes virágzata, a szegfű – szintén édes – szirmai.

Körömvirág, cukkinivirág, snidlingvirág, árvácska, kankalin, büdöske

A fűszeres körömvirágot salátáinkba tegyük, a cukkini virágát – a bodzával együtt – a legjobb, ha palacsintatésztába mártva hirtelen kisütjük, de az olaszokhoz hasonlóan a leforrázott cukkinivirágzat a különféle spenóttal, sajttal gazdagon megtöltött szendvicsekben ugyancsak remek helyen van. A bodzából pedig lehet lekvár, illetve szörp is.

A fűszernövényeink virágzatát szintén érdemes felhasználni. A snidlingvirág mellett a kakukkfű virágait beletehetjük a tavaszi fogásainkba, dekorálhatjuk vele az ételeinket. Ha nem kifejezetten az ízéért használunk fel valamit, akkor is tartsuk szem előtt, hogy a tányérra csak fogyasztható alapanyagokat tegyünk.

Sáfrányos szeklice, tulipán

A salátákhoz keverhetünk – a pitypangon és az árvácskán kívül – ibolyát, kankalint vagy épp a megvetett, de igen hasznos büdösként. Ugyancsak jó választás lehet a sáfrányos szeklice, vagy néhány sziromnyi friss tulipán.

levendula-csokor-szaritott.jpg

Levendula, orgona

A legkedveltebb és legismertebb ehető virágok egyike a levendula, amelynek használatával az utóbbi években kissé túlzásba is estünk. A levendula helyett  - bizonyos esetekben – érdemes kipróbálni a hárs, az akác, az ibolya vagy épp az orgona virágát, ezeket szintén felhasználhatjuk a különféle édességekben, desszertekben, készülhet belőlük szörp, szirup, kandírozható, illetve számtalan szezonális befőtt, lekvár, szörp ízesítésére, megbolondítására alkalmasak.

kaldeneker-lekvar-ketto.JPG

A virágokat nyugodtan keverhetjük is, különféle keverékeket alkothatunk, amelyekben nem csak virágok, hanem zöldfűszerek, illetve egyéb ízesítők, fűszerek is megtalálhatók. Nagyon jó kísérletezésre ad okot, ha szeretnénk megtalálni a számunkra ideális salátakeveréket, vagy esetleg egy jó teát kívánunk összeállítani.

Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!