Receptfeltöltés
Levendula: a gyógyító, az illatos és a finom
2018.06.25.
Levendula: a gyógyító, az illatos és a finom
Szerző: Wessely Márta

Az elmúlt években az igazi, mediterrán nyár illatos szimbólumává vált a levendula, amit régen leginkább a molyok elűzésére használtunk, manapság azonban fűszerként is előszeretettel tekintünk rá. A jellegzetes illatú növényt belekomponáljuk a limonádéinkba, fűszerezzük vele a házi szörpjeinket és egy-két lekvárba is pottyan belőlük pont annyi, ami izgalmassá teszi az üvegbe zárt ízeket.

Levendulatörténelem

Az emberiség az ókor óta kedveli a levendulát. Származási helye nem pontosan meghatározható, a Közel-Keleten és a Földközi-tenger térségében is termett a levendula, amely Indiában sem volt ismeretlen. Az elterjedtsége okán már az ókorban előszeretettel használták, mind az indiaiak, mind az egyiptomiak, a görögökről és az őket utánzó rómaiakról nem is beszélve.

Egyiptomban a kozmetikumokba, parfümökbe került bele a levendula, illetve – nem meglepő módon – a mumifikálás, balzsamozás során töltött be fontos – fertőtlenítő, gombaölő és illatosító – szerepet. A görögöknél szintén a parfümökbe, illatosítókba keverték bele a levendulát, illetve az i.e. III. században élt orvos, Theophrastus (Platón és Arisztotelész kortársa, barátja) meghatározó növénytani könyveiben ír jótékony, gyógyító hatásairól, megjegyezvén, hogy a levendula jótékonyan hat a fejfájásra és a gyomorbántalmak ellen is hatásos.

A rómaiak számára már nem volt kérdéses, hogy a levendula fertőtlenítő és gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik, a gyógyítás mellett leginkább rovarűzésre és illatosításra használták a növényt.

A rómaiak közül először a katonaorvos Dioszkoridész írt a levendula gyógyhatásáról, a De Materia Medica című öt kötetes művében. Valóban, a kor katonái számára ismert és kedvelt volt a levendula, sőt a menetfelszerelés részét képezte, mint az elsősegély csomag tartozéka, ugyanis a levendulával le lehetett kezelni a friss sebesüléseket, karcolásokat, beszedve pedig enyhítette az emésztési zavart, a fejfájást és a torokfájást is. Békeidőben pedig csak felszórták levendulával a hálószobák padlóját és hagyták, hogy a bódító illat betöltse a teret és afféle afrodiziákumként hasson.

Persze nem lenne teljes a felsorolás az idősebbik Plinius munkássága nélkül, akinek szintén volt mondanivalója a levenduláról, ő is megjegyezte, hogy hatékonyan kezeli a gyomorbántalmakat, de szerinte a növény jótékonyan hat a veseelégtelenségre, a sárgaságra, valamint a rovarcsípéseket is lehet vele kezelni.

A levendula a kor kedvelt aromás olajaiban szintén helyt kapott, amelyeket a rómaiak szívesen használtak nem csak önmaguk, hanem a környezetük illatosítására is.

A sötét középkor a levendulának sem tett jót, a korábbi évszázadok tündöklése után csak a szerzetesek mellett, a kolostorok falain belül ismerték és tudták használni ezt a növényt, majd az ezt követő időszakban újra felfedezték a levendulát, amelynek illatos virágát zacskókba varrták, a konyhakertben a levendulaágyás fölé teregették a friss ruhát, hogy a növény illata átjárja, rovarok elűzésére használták, és a levendula a konyhában is megjelent, hiszen a mézeket, lekvárokat kezdték vele ízesebbé tenni.

I. Erzsébet idejében kedveltté vált a levendula tea, hiszen az uralkodó is gyakran fogyasztotta, így tompítva a gyakorta rátörő migrénes rohamokat. Az uralkodók, az uralkodó osztály egyre szélesebb körben használta a levendulát, a kozmetikumok, fürdősók mellett a termek, lakosztályok illatosítására, rovarűzésre  (a középkor nagy gyógynövény szakértője, Hildegard von Bingen apátnő szerint a levendula a bolhák ellen is bevethető), illetve a mosáskor adták a ruhához.

Az évszázadok során a levendula az összes nagyobb járvány idején előtérbe került, a kolera és a pestis pusztítása idején is úgy vélték, hogy a levendula kivonat vagy maga a szárított növény bizonyos fokú védelmet ad a mérges kipárolgások ellen.

A 19. század pedig egyenesen rajongott a levenduláért, Viktória királynőnek saját udvari levendulabeszállítója is volt. Levendulával mosták a tapétát, illatosították a termeket, levendula került az ágynemű közé, a szappanba, fürdősóba, levendulás tinktúrák sorakoztak az orvosságos szekrénybe. A túlzásba vitt levendula-imádatnak meg is lett a böjtje: a világ kiábrándult a levendulából és az halkan feledésbe merült.

Egészen az első világháborúig, amikor – a hamar fellépő gyógyszerhiány idején - újfent felfedezték a növény antiszeptikus voltát, majd Rene Gattefosse, a modern aromaterápia egyik atyja saját bőrén tapasztalta meg a levendula jótékony hatását és ezzel a levendulát rehabilitálták és újra megjelent a mindennapjainkban.

Manapság főleg nyugtatóként használjuk a levendulát, olyan szerként, amely hatásosan enyhíti a stresszt. A kimerültség, a fejfájás és a fáradtság, levertség ellen, puffadásra, magas vérnyomás ellen hatékony a levendula tea, de igazság szerint mostanában inkább a kulináris értékei miatt figyelt fel rá a világ.

Kulináris kalandok a levendulával

A menta család tagjaként számon tartott levendulának a gyógyítás és az illatosítás mellett, még a konyhában is van keresnivalója. A franciák már évszázadokkal korábban felfedezték, hogy a dél-francia fogások ízéhez passzol a levendula, így azt vagy magában, vagy a messze földön híres Herbs en Provence részeként alkalmazták. A növény, ahogy már I. Erzsébet királynő idejében, úgy a későbbiekben is jó ízesítője maradt a lekvároknak, dzsemeknek, gyümölcsszörpöknek, méznek.

A virágos, enyhén édes és elegánsan illatos levendula mértékkel használva sokat lendíthet egy egyszerű kevert salátán, a nyár hideg gyümölcslevesein, adható tengeri herkentyűk mellé, halakhoz, finoman ízesíthető vele bármilyen szárnyas, de legkönnyebben a desszertekbe komponálható bele. A szárított virágokkal készíthetünk piskótákat, adhatjuk krémekhez, kis tüllbe fogva beletehetjük a különféle gyümölcsszirupokba, kerülhet fagylaltokba.

A levendula ízét meg is őrizhetjük, készíthetünk levendulás cukrot, ahol a levendulavirágot tüllbe vagy muszlinba csomagolva adjuk hozzá egy üvegnyi kristálycukorhoz. Az intenzitás a növény mennyiségével növelhető, illetve azzal, hogy az üvegbe zárt keveréket rendszeresen átforgatjuk, átrázzuk, hogy a cukor egyenletesen vegye át a levendula ízét, aromáját. A kívánt hatás elérése után a levendulát távolítsuk el a cukorból.

Esszenciát is készíthetünk a szárított levendulából. Ebben az esetben jó minőségű tiszta szeszt (vodka, rum) érdemes a levendulára önteni, majd az üveget lezárni, naponta, kétnaponta átrázni, majd leszűrni és egy másik üvegben tárolni. Ugyanezzel a módszerrel készíthető levendulás olaj is, amelyet salátákhoz, sós ételekhez használhatunk fel.

Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!