Cikkek

A belga csokoládé már évszázadok óta igazi fogalom, ami nem véletlen, hiszen a belgáknak több évszázad állt rendelkezésre tökéletesíteni a kakaóbab ezen megjelenési formáját, amelyet sokszor tévesen azonosítunk a kagyló alakú bóvlival.

A belga csokoládé

A belga csokoládé már a XVII. század első harmadában megjelent, hiszen ekkortájt már - feljegyzések bizonyítják - Gentben a csokoládét, mint alapanyagot patikusok, orvosok a gyógyszerekhez használták. Ahogy Mary Poppins megénekelte, úgy nem csak egy kanál cukor, hanem egy kevés csokoládé is bőven elégséges volt ezekben az időkben, hogy lemenjen az a bizonyos orvosság. Persze a csokoládés gyógyszerbevétel nem mindenki számára volt adott, az Újvilágból érkező alapanyagból készített falatnyi csokoládék ára meglehetősen borsos volt, így főleg a papság vezetői, a kereskedők és az arisztokrácia számára jelentett némi vigaszt betegség idején. És azon kívül is, mivel hamar felfedezték, hogy nem csak a rossz ízű gyógyszerek elkendőzésére ideális a csokoládé, fogyasztása önmagában is élvezetes.

Megszületett az igény. A XVII. század második felében pedig megszülettek a manufaktúrák, amelyek ezt az igény kiszolgálni kívánták, megindult a kísérletezés a matériával, sorra születtek az egyedi fűszerezésű, különleges csokoládék, amelyek lassan állandó szereplőjévé váltak a belga gasztronómiának.

Az Újvilág azonban nem adta olcsón az alapanyagot, az európai csokoládéfogyasztás, illetve a belga csokoládé mennyiségét kedvezően befolyásolták az afrikai gyarmatosítások, az oda telepített kakaóültetvényekről már sokkal olcsóbban és gyorsabban lehetett behozni a kakaóbabot, így egyértelműen nőtt a feldolgozható mennyiség, csökkent az ár, vált egyre nagyobb rétegek számára elérhetővé a kakaó. A belgáknak pedig lehetőségük nyílt – a nagy mennyiségű alapanyaggal – kísérletezni.

Az ipari forradalomnak köszönhetően felgyorsult a gyártási folyamat, egyre többen láttak jó megélhetést a kakaóban, a XIX. század vége felé már több mint félszáz belga cég esküdött fel a kakaóra, megjelentek a formába öntött csokoládék. Az igazi mesterek azonban a gyógyszerészek maradtak, azok, akik már évszázadok óta foglalkoztak a csokoládéval, kakaóval. Ilyen família volt a Neuhaus is, amely gyógyszerészeti célokra kezdte el vásárolni, felhasználni a kakaót, majd beleszeretett a csokoládéba és a gyógyszerész köpenyt szögre akasztva, csak és kizárólag ezzel a matériával kívánt foglalkozni.

Neuhaus nem csak a saját bizniszét alapozta meg, hanem jól példázza azt a folyamatot, amelynek során olyan márkák születtek ebben az időszakban, mint a – ma egész Európa cukrászait alapanyaggal ellátó – Callebaut, vagy a Côte d'Or.

A belga praliné

A belga csokoládéhoz képest a praliné technikai okokból váratott magára egy keveset, majd a Neuhaus dinasztia második generációja a XX. század első negyedében rájött, hogy hogyan tudja a lány krémet a csokoládé burkon belül tartani. Innentől elszabadult a belga csokoládégyártás, és azóta is sorra születnek a különféle formájú, eltérő korpuszú és beltartalmú belga pralinék, amelyeknek – egy bizonyos szint felett –közös jellemvonásuk a magas minőség és az újszerű, trendteremtő tartalom és forma.