Receptfeltöltés
Gyors tepsis burgonya debreceni kolbásszal
Gyors tepsis burgonya debreceni kolbásszal
Készítette: Wagensommer Alexandra
Könnyű
80 perc
(0)
538
0
0

Belerakod a tepsibe , és sütöd és kész is a finomság.

Hozzávalók 6 adaghoz
  • 1 kg burgonya
  • 5 db vöröshagyma
  • 2-3 csipetnyi petrezselyem
  • 4-5 csipetnyi só, bors
  • 1 -2 kávéskanál fűszerpaprika
  • 1 -2 kávéskanál majoránna
  • 1 - 2 kávéskanál ételízesítő
  • 0,5 dl napraforgó olaj
  • 80 dkg debreceni kolbász (csemege)
  • 2,5 dl tejföl
Adag
6 adag
Lépések
1.
A burgonyát és a hagymát megpucoljuk, és négyfelé vágjuk.
2.
Tepsibe fektetjük, megszórjuk sóval, borssal, ételízesítővel, pirospaprikával, petrezselyemmel és a majoránnával. Majd meglocsoljuk kevés olajjal, és átforgatjuk, keverjük, hogy mindenhol egyenletesen eloszlassuk a fűszereket.
3.
Előmelegített sütőben majdnem puhára sütjük kb. 60 perc alatt. Néha átforgatjuk.
4.
Amikor már majdnem puha a burgonya, rádobjuk a karikára vágott kolbászokat, és még 10 -15 percig sütjük, hogy átsüljön a kolbász is.
Tippek és megjegyzések
  • Tetejére tejfölt raktam.
Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!

Kapcsolódó receptek
Tócsnitorta
Tócsnitorta
Könnyű
45 perc
(1)
Készítette: Receptverseny
815
2
1
Zöld-fűszeres húsos derelye
Zöld-fűszeres húsos derelye
Közepes
60 perc
(1)
Készítette: Receptverseny
827
2
1
Tepsis csirkecomb
Tepsis csirkecomb
Könnyű
70 perc
(1)
Készítette: Receptverseny
1667
5
0
Kapirgálós káposzta
Kapirgálós káposzta
Közepes
180 perc
(0)
Készítette: Receptverseny
610
1
0
Tenger gyümölcsei különleges tészta ágyon
Tenger gyümölcsei különleges tészta ágyon
Könnyű
60 perc
(2)
Készítette: Receptverseny
687
0
0
Vörösborban pácolt szarvas
Vörösborban pácolt szarvas
Közepes
180 perc
(2)
Készítette: Receptverseny
970
2
0
Töltött csirkemell
Töltött csirkemell
Közepes
100 perc
(3)
Készítette: Receptverseny
2037
4
0
Melegszendvicskenyér
Melegszendvicskenyér
Közepes
150 perc
(2)
Készítette: Kard Éva
603
1
0
Borzas matróz szelet
Borzas matróz szelet
Közepes
60 perc
(0)
Készítette: Receptverseny
1463
2
0
Lecsós csirkemell  burgullal
Lecsós csirkemell burgullal
Közepes
60 perc
(0)
Készítette: Receptverseny
851
1
0
Zabpelyhes csirke
Zabpelyhes csirke
Közepes
40 perc
(0)
Készítette: Receptverseny
755
2
0
Zöldségesen töltött cukkini karikák
Zöldségesen töltött cukkini karikák
Közepes
60 perc
(0)
Készítette: Receptverseny
898
1
0
Sült liba mell és liba máj
Sült liba mell és liba máj
Közepes
100 perc
(1)
Készítette: Receptverseny
728
2
0
Sült kacsacombok almás -hagymás burgonyával
Sült kacsacombok almás -hagymás burgonyával
Könnyű
75 perc
(0)
Készítette: Zsuzsa56
729
0
0
Mézes-csípős csirkecomb
Mézes-csípős csirkecomb
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
963
0
0
Rántott ponty szelet
Rántott ponty szelet
Közepes
30 perc
(1)
1336
0
0
Virsli leveles tésztában sütve
Virsli leveles tésztában sütve
Közepes
25 perc
(0)
667
0
0
Sült paprikakrémes sajtkrémes csirkemell papardellével
Sült paprikakrémes sajtkrémes csirkemell papardellével
Könnyű
50 perc
(0)
Készítette: Zsuzsa56
470
0
0
Lazacropogós
Lazacropogós
Könnyű
15 perc
(0)
Készítette: Zsuzsa56
479
0
0
Sajtos sült csirkecomb karfiollal.
Sajtos sült csirkecomb karfiollal.
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
673
0
0
Dubarry szelet.
Dubarry szelet.
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
675
0
0
Borzas csirkemell
Borzas csirkemell
Könnyű
90 perc
(1)
Készítette: Mesyke
1841
1
0
Kelkáposzta főzelék tojással töltött fasírttal
Kelkáposzta főzelék tojással töltött fasírttal
Közepes
45 perc
(1)
619
1
1
 Vajas petrezselymes spagetti húsgolyókkal !
Vajas petrezselymes spagetti húsgolyókkal !
Közepes
20 perc
(1)
510
2
1
Babérleveles krumplifőzelék fasírttal
Babérleveles krumplifőzelék fasírttal
Közepes
25 perc
(1)
1385
0
0
Pirított csirkemell párolt zöldségekkel makaróni ágyon !
Pirított csirkemell párolt zöldségekkel makaróni ágyon !
Közepes
25 perc
(1)
657
1
1
Rozmaringos kacsamáj
Rozmaringos kacsamáj
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
755
0
0
  Garnélás spagetti
Garnélás spagetti
Közepes
20 perc
(1)
697
0
0
Mézes -mustáros csirke
Mézes -mustáros csirke
Könnyű
40 perc
(9)
Készítette: Nyitrai Péter
2207
13
4
Barna sörös chilis bab, sajttal töltött fokhagymás pirítóssal
Barna sörös chilis bab, sajttal töltött fokhagymás pirítóssal
Közepes
50 perc
(8)
Készítette: Nyitrai Péter
926
11
2
Bükki finomfalatok
Bükki finomfalatok
Közepes
90 perc
(9)
1542
13
7
Gombás csirkeragu rizibizivel
Gombás csirkeragu rizibizivel
Könnyű
40 perc
(8)
725
10
7
Fűszeres burgonya
Fűszeres burgonya
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
537
0
0
Baconbe göngyölt csirkemell, krumplipürével
Baconbe göngyölt csirkemell, krumplipürével
Közepes
75 perc
(8)
Készítette: Nyitrai Péter
1069
12
2
Sörösdobozon sült grill csirke
Sörösdobozon sült grill csirke
Könnyű
120 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
512
0
0
Halfilé szezámbundában
Halfilé szezámbundában
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
433
0
0
Leveles pizza
Leveles pizza
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
481
0
0
Paradicsomos sült tészta tükörtojással
Paradicsomos sült tészta tükörtojással
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
491
0
0
Sajtos cukkinigolyók
Sajtos cukkinigolyók
Könnyű
50 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
655
0
0
Répás tócsni
Répás tócsni
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
587
0
0
Bolognai spagetti
Bolognai spagetti
Közepes
80 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
563
0
0
Csirkepörkölt belefőtt  krumplival és kanállal szaggatott galuskával !
Csirkepörkölt belefőtt krumplival és kanállal szaggatott galuskával !
Közepes
40 perc
(0)
1588
0
0
Hagymás - kolbászos pizza ( magyaros )
Hagymás - kolbászos pizza ( magyaros )
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
427
0
0
Ropogós sült hekk !
Ropogós sült hekk !
Közepes
30 perc
(0)
848
0
0
Chilis bab darált hússal
Chilis bab darált hússal
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1232
0
0
Tejszínes - szalonnás pizza
Tejszínes - szalonnás pizza
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
433
0
0
Bolognai spagetti 2.
Bolognai spagetti 2.
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
383
0
0
Mediterrán csirke
Mediterrán csirke
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
596
0
0
Tárkonyos tokány
Tárkonyos tokány
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
601
0
0
Őszibarackos csirkecomb
Őszibarackos csirkecomb
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
442
0
0
Ragadós csirkecomb
Ragadós csirkecomb
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
471
0
0
Szezámmagos-zöldborsós csirkemell
Szezámmagos-zöldborsós csirkemell
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
746
0
0
Szalontüdő, avagy a méltatlanul elfelejtett, régi nagy klasszikus
Szalontüdő, avagy a méltatlanul elfelejtett, régi nagy klasszikus
Nehéz
180 perc
(1)
Készítette: Receptverseny
548
1
1
Ázsiai pulyka pirított zöldségekkel
Ázsiai pulyka pirított zöldségekkel
Közepes
50 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
461
0
0
Sonkás tészta
Sonkás tészta
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
525
0
0
Túrós csusza
Túrós csusza
Könnyű
50 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
584
0
0
Löncshúsos pizza
Löncshúsos pizza
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
573
1
0
Mennyei rakott bolognai
Mennyei rakott bolognai
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
680
0
0
Szezámmagos sajt
Szezámmagos sajt
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
411
0
0
Cukkinifasírt
Cukkinifasírt
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
740
0
0
Fokhagymás cukkinipuffancs
Fokhagymás cukkinipuffancs
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
581
0
0
Zöldséges sertésgulyás
Zöldséges sertésgulyás
Közepes
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
487
0
0
Csirkefalatok szezámmagos bundában
Csirkefalatok szezámmagos bundában
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
623
0
0
Tejfölben pácolt fokhagymás csirkemell
Tejfölben pácolt fokhagymás csirkemell
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
443
0
0
Parajfőzelék főtt tojàssal
Parajfőzelék főtt tojàssal
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
445
0
0
Mustáros csirkemell, rántva - Franciasalátával
Mustáros csirkemell, rántva - Franciasalátával
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
658
0
0
Édes túrós tészta
Édes túrós tészta
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
416
0
0
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
855
0
0
Ketchupos csirkecombok
Ketchupos csirkecombok
Könnyű
150 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
516
0
0
Tepsis húsos burgonya
Tepsis húsos burgonya
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1137
0
0
Spagettifészek
Spagettifészek
Könnyű
75 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
400
0
0
Zöldséges fasírt
Zöldséges fasírt
Könnyű
75 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
531
0
0
Vegán  grilltál
Vegán grilltál
Közepes
15 perc
(0)
594
0
0
 Reform zabos lángos
Reform zabos lángos
Könnyű
20 perc
(0)
Készítette: Marcsi
802
1
0
Sült csirke tepsiben sütve
Sült csirke tepsiben sütve
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
698
0
0
Csirkemelles tészta
Csirkemelles tészta
Könnyű
50 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
549
1
1
Fokhagymás bundában sült csirkefalatok
Fokhagymás bundában sült csirkefalatok
Könnyű
50 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
537
0
0
Alföldi kapros rakott krumpli
Alföldi kapros rakott krumpli
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
682
0
0
Csirkés-paprikás penne all'Arrabbiata
Csirkés-paprikás penne all'Arrabbiata
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
666
0
0
Kapros tökfőzelék recept
Kapros tökfőzelék recept
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
522
0
0
Tök fasírt
Tök fasírt
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
689
0
0
Rántott tőkehalfilé
Rántott tőkehalfilé
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
507
0
0
Ketchupos Barbecue-szósz - os csirkecombok
Ketchupos Barbecue-szósz - os csirkecombok
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
636
0
0
A legpuhább fokhagymás rántott karaj receptje
A legpuhább fokhagymás rántott karaj receptje
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
619
0
0
Zöldséges csirkecomb
Zöldséges csirkecomb
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
497
0
0
Mustáros csirke hagymás krumpliágyon
Mustáros csirke hagymás krumpliágyon
Könnyű
100 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1101
0
0
Rántott szelet zöldséges burgonyával
Rántott szelet zöldséges burgonyával
Közepes
60 perc
(1)
Készítette: Erika
579
1
1
Chilis bab
Chilis bab
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Marcsi
580
0
0
Pizzás rakott bolognai
Pizzás rakott bolognai
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
459
0
0
Brassói aprópecsenye jó fokhagymásan
Brassói aprópecsenye jó fokhagymásan
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1402
0
0
Rántott karfiol , franciasalátával körítve
Rántott karfiol , franciasalátával körítve
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
562
1
0
Babos finomság
Babos finomság
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1096
0
0
Szójaszósszal - mézzel sült csirkecomb recept
Szójaszósszal - mézzel sült csirkecomb recept
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
715
0
0
Krumpliágyon sült fűszeres csirke , céklával
Krumpliágyon sült fűszeres csirke , céklával
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
707
0
0
Krumpliágyon sült fűszeres csirke , céklával
Krumpliágyon sült fűszeres csirke , céklával
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
504
0
0
Mézes csirkeszárny rizsgombóccal
Mézes csirkeszárny rizsgombóccal
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
605
0
0
Bolognai spagetti
Bolognai spagetti
Könnyű
50 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
564
0
0
Tepsis csirkecomb zöldségkörettel
Tepsis csirkecomb zöldségkörettel
Könnyű
95 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
555
0
0
Fokhagymás-tejfölös csirkekockák
Fokhagymás-tejfölös csirkekockák
Könnyű
40 perc
(1)
Készítette: Wagensommer Alexandra
653
2
1
Rántott karfiol
Rántott karfiol
Könnyű
50 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
535
0
0
Édes ragadós csirke
Édes ragadós csirke
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
543
0
0
Édes-savanyú mártásos csirke rizzsel
Édes-savanyú mártásos csirke rizzsel
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
1473
0
0
Hortobágyi húsos palacsinta zöldséges párolt rizsával
Hortobágyi húsos palacsinta zöldséges párolt rizsával
Közepes
75 perc
(1)
Készítette: Erika
562
1
1
Brassói apró pecsenye sült céklával
Brassói apró pecsenye sült céklával
Közepes
40 perc
(1)
475
0
1
Tejszínes-gombás fettuccine, bivalymozzarellával
Tejszínes-gombás fettuccine, bivalymozzarellával
Könnyű
15 perc
(7)
Készítette: Nyitrai Péter
985
10
2
Rakott krumpli brokkolival ,besamel mártással .
Rakott krumpli brokkolival ,besamel mártással .
Közepes
40 perc
(0)
935
0
0
Diétás rakott brokkoli
Diétás rakott brokkoli
Könnyű
60 perc
(1)
Készítette: Salamon Csilla
1144
1
1
Diétás rakott csirkemell
Diétás rakott csirkemell
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1778
0
0
Sajtos csirkecomb káposztaágyon
Sajtos csirkecomb káposztaágyon
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
519
0
0
Steak marhahús szalonnával
Steak marhahús szalonnával
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
417
0
0
Sajtkrémmel töltött rántott csirkemell
Sajtkrémmel töltött rántott csirkemell
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
545
0
0
Gombás-fokhagymás csirkecomb
Gombás-fokhagymás csirkecomb
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
411
0
0
Tejszínes mártásban sült csirkecomb
Tejszínes mártásban sült csirkecomb
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
564
0
0
Gombás bundában sült csirkemell
Gombás bundában sült csirkemell
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
849
0
0
Sajtkrémben sült zöldbabos hús
Sajtkrémben sült zöldbabos hús
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
465
0
0
Brokkolis krémes csirke
Brokkolis krémes csirke
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
433
0
0
Sajtos-paradicsomos csirkemell
Sajtos-paradicsomos csirkemell
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
521
0
0
Fokhagymás-mustáros csirkemell
Fokhagymás-mustáros csirkemell
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1636
0
0
Sajtos-medvehagymás tojásfasírozott
Sajtos-medvehagymás tojásfasírozott
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
352
0
0
Medvehagymás tojással töltött rántott csirkemell
Medvehagymás tojással töltött rántott csirkemell
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
533
0
0
Medvehagymás csirkemellrolád
Medvehagymás csirkemellrolád
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
415
0
0
Sajtkrémmel töltött húspogácsák
Sajtkrémmel töltött húspogácsák
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
476
0
0
Mézes-fokhagymás csirkecomb
Mézes-fokhagymás csirkecomb
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
716
0
0
Tejfölös-gombás csirkemell
Tejfölös-gombás csirkemell
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
790
0
0
Fehér spárgás rakott tészta
Fehér spárgás rakott tészta
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
558
0
0
Tejszínes-spárgás csirkecomb
Tejszínes-spárgás csirkecomb
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
622
0
0
Sajtos-gombás-tejfölös spagetti
Sajtos-gombás-tejfölös spagetti
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
481
0
0
Rakott krumpli
Rakott krumpli
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
642
0
0
Paprikás krumpli, nokedlival
Paprikás krumpli, nokedlival
Közepes
55 perc
(5)
Készítette: Nyitrai Péter
707
5
0
Gombapaprikás, pirított hagymás nokedlival
Gombapaprikás, pirított hagymás nokedlival
Közepes
40 perc
(5)
Készítette: Nyitrai Péter
456
5
0
Bundás hús
Bundás hús
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
486
0
0
Zöldséges apró pecsenye
Zöldséges apró pecsenye
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
664
0
0
Sajtos rakott cukkini
Sajtos rakott cukkini
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
439
0
0
Tejfölös-gombás karfiol
Tejfölös-gombás karfiol
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
510
0
0
Zöldbabos paprikás krumpli
Zöldbabos paprikás krumpli
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
638
0
0
Gombás-babos egytálétel
Gombás-babos egytálétel
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
829
0
0
Tökmagolajos-zöldséges tésztasaláta
Tökmagolajos-zöldséges tésztasaláta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
606
0
0
Zöldséges csirkehúsos alagút
Zöldséges csirkehúsos alagút
Könnyű
50 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
500
0
0
Káposztás-burgonyás galuska
Káposztás-burgonyás galuska
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
485
0
0
Zöldségfasírozott
Zöldségfasírozott
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
530
0
0
Színes rakott karfiol
Színes rakott karfiol
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
409
0
0
Zöldhagymás húsfelfújt
Zöldhagymás húsfelfújt
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
398
0
0
Savanyú káposztás csirkemell
Savanyú káposztás csirkemell
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
639
0
0
Zöldséges spenótos spagetti
Zöldséges spenótos spagetti
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
389
0
0
Sajtos bundában sült fekete retek
Sajtos bundában sült fekete retek
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
486
0
0
Gombás lencseleves
Gombás lencseleves
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
401
0
0
Savanyú káposztás vagdalt
Savanyú káposztás vagdalt
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
510
0
0
Tejfölös-sajtos sült csirkecomb
Tejfölös-sajtos sült csirkecomb
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
1211
0
0
Tésztás rakott zöldbab
Tésztás rakott zöldbab
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
539
0
0
Tejfölös babos káposzta füstölt tarjával
Tejfölös babos káposzta füstölt tarjával
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
529
0
0
Főtt tojással és füstölt tarjával töltött csirkecomb
Főtt tojással és füstölt tarjával töltött csirkecomb
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
508
0
0
Kétperces kupac
Kétperces kupac
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
632
0
0
Hagymás tojásban sült karfiolos csirkemell
Hagymás tojásban sült karfiolos csirkemell
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
542
1
0
Uborkás fasírtroládok
Uborkás fasírtroládok
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
440
0
0
Tejfölös gombamártással sült hagymás csirkecomb
Tejfölös gombamártással sült hagymás csirkecomb
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
624
0
0
Tormás rántott csirkemell
Tormás rántott csirkemell
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
498
0
0
Tepertőkrémes káposztás tészta
Tepertőkrémes káposztás tészta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
415
0
0
Mézes-mázas sült sonka.
Mézes-mázas sült sonka.
Könnyű
300 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
717
0
0
Gránátos galuska
Gránátos galuska
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
415
0
0
Sajtos-burgonyás bundában sült hús
Sajtos-burgonyás bundában sült hús
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
859
0
0
Krémsajttal töltött gomba batátával
Krémsajttal töltött gomba batátával
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
483
0
0
Zöldséges kölessel töltött patisszon
Zöldséges kölessel töltött patisszon
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
458
0
0
Babos-húsos lecsó
Babos-húsos lecsó
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
680
0
0
Gombás-hagymás-tojásos csirkemell
Gombás-hagymás-tojásos csirkemell
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
716
0
0
Rántotthús torta
Rántotthús torta
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
583
0
0
Darált húsos zöldbabpörkölt
Darált húsos zöldbabpörkölt
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
521
0
0
Csirkemell sonkás sajtmártással
Csirkemell sonkás sajtmártással
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
700
0
0
Tepsis gombás bab
Tepsis gombás bab
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
570
0
0
Sertéspörkölt tortaformában készítve
Sertéspörkölt tortaformában készítve
Könnyű
90 perc
(1)
Készítette: Salamon Csilla
699
1
1
Töltött krumpli
Töltött krumpli
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
615
0
0
Mura-Menti Csirkemell
Mura-Menti Csirkemell
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
905
0
0
Medvehagymás-tojásos felfújt.
Medvehagymás-tojásos felfújt.
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
923
0
0
Bulguros császármorzsa
Bulguros császármorzsa
Könnyű
40 perc
(2)
Készítette: katrin
559
1
0
Bulguros hús
Bulguros hús
Könnyű
45 perc
(3)
Készítette: katrin
1287
3
1
Zöldbabos-krémsajtos csirkecomb
Zöldbabos-krémsajtos csirkecomb
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
490
0
0
Paprikás sajtos harcsaszeletek
Paprikás sajtos harcsaszeletek
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
541
0
0
Sonkával töltött cipó
Sonkával töltött cipó
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
446
0
0
Fasírt süni
Fasírt süni
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
576
0
0
Tojásos lecsóval töltött burgonya
Tojásos lecsóval töltött burgonya
Könnyű
60 perc
(1)
Készítette: Salamon Csilla
1613
1
1
Pingvin kunyhó
Pingvin kunyhó
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Salamon Csilla
646
0
0
 Sajtszószos-baconös spagetti
Sajtszószos-baconös spagetti
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
561
0
0
Kapros cukkinifőzelék.
Kapros cukkinifőzelék.
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
1079
0
0
Arancini, alaprecept
Arancini, alaprecept
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
467
1
0
Görögös pácolt hús
Görögös pácolt hús
Könnyű
110 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
337
0
0
Fűszeres csirkecomb borsos steakburgonyával
Fűszeres csirkecomb borsos steakburgonyával
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
274
0
0
Mexikói mártásos bab
Mexikói mártásos bab
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
308
0
0
Hot dog leveles tésztában
Hot dog leveles tésztában
Könnyű
85 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
271
0
0
Csőben sült sajtos tejfölös tészta kolbász  chipssel !
Csőben sült sajtos tejfölös tészta kolbász chipssel !
Közepes
40 perc
(0)
322
0
0
Túrós masni tészta sült szalonna kockával
Túrós masni tészta sült szalonna kockával
Könnyű
25 perc
(0)
344
0
0
Zöldséges bolognai sült cékla
Zöldséges bolognai sült cékla
Közepes
45 perc
(0)
287
0
0
Cukkinis ragú Don Francesco durum  spagetti, zöldséges orsótésztával.
Cukkinis ragú Don Francesco durum spagetti, zöldséges orsótésztával.
Könnyű
25 perc
(0)
364
0
0
Zöldbabos penne császárszalonnával.
Zöldbabos penne császárszalonnával.
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
277
0
0
Paradicsomos-sajtos tészta.
Paradicsomos-sajtos tészta.
Könnyű
75 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
427
1
0
Spárgás-sajtos taglietelle
Spárgás-sajtos taglietelle
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
277
0
0
Petrezselymes tésztával töltött mozzarella zöldborsópürével
Petrezselymes tésztával töltött mozzarella zöldborsópürével
Közepes
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
282
0
0
Zöldséges papardelle csőben sütve.
Zöldséges papardelle csőben sütve.
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
292
0
0
Csőben sült brokkolis tészta
Csőben sült brokkolis tészta
Könnyű
75 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
441
0
0
Kolbászos-paradicsomos tésztasaláta.
Kolbászos-paradicsomos tésztasaláta.
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
365
0
0
Sajtos-csirkés rakott karfiol
Sajtos-csirkés rakott karfiol
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
727
0
0
Cukkinis-tésztás csirkemell csőben sütve
Cukkinis-tésztás csirkemell csőben sütve
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
323
0
0
Cukkinis-paradicsomos tészta
Cukkinis-paradicsomos tészta
Könnyű
35 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
348
0
0
Kolbászos-krumplis tészta
Kolbászos-krumplis tészta
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
502
2
0
 Pirított Gombás, brokkolis, csirkemell  masni tésztával .
Pirított Gombás, brokkolis, csirkemell masni tésztával .
Közepes
25 perc
(0)
898
0
0
Gratin Dauphinoise, a franciák rakott krumplija
Gratin Dauphinoise, a franciák rakott krumplija
Könnyű
100 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
894
3
0
Ponty sajtos, krumplis bundában
Ponty sajtos, krumplis bundában
Közepes
30 perc
(0)
Készítette: Receptverseny
439
0
0
Juhtúrós spagetti
Juhtúrós spagetti
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
328
0
0
Sertésszelet recept Holstein módra
Sertésszelet recept Holstein módra
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
330
0
0
Kínai kaja ( China mixes )
Kínai kaja ( China mixes )
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
430
0
0
Töltött csirkemell
Töltött csirkemell
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
234
0
0
Medvehagymás buci
Medvehagymás buci
Közepes
140 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
222
0
0
Medvehagymás sertés Stroganoff
Medvehagymás sertés Stroganoff
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
282
0
0
Csontos borjúkaraj színes salátával és répás chartreuse-zel
Csontos borjúkaraj színes salátával és répás chartreuse-zel
Közepes
120 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
478
0
0
Rántott sajtos karalábé
Rántott sajtos karalábé
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
371
0
0
Palacsintatorta húsos-zöldséges töltelékkel
Palacsintatorta húsos-zöldséges töltelékkel
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
297
0
0
Zöldséges-szaftos sertéscomb
Zöldséges-szaftos sertéscomb
Könnyű
150 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
289
0
0
Pikáns csirke
Pikáns csirke
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
287
0
0
Sós körözött torta
Sós körözött torta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
365
0
0
Medvehagymás-fűszeres kacsamáj polentával
Medvehagymás-fűszeres kacsamáj polentával
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
157
0
0
Spárgás-újhagymás pite
Spárgás-újhagymás pite
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
338
0
0
Zöldpetrezselymes húspogácsa Fasírt
Zöldpetrezselymes húspogácsa Fasírt
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
223
0
0
Rántott brokkoli - fokhagymás tejfölös mártogatóssal
Rántott brokkoli - fokhagymás tejfölös mártogatóssal
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
190
0
0
Spárgás rakottas
Spárgás rakottas
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
254
0
0
Fokhagymás-tejszínes hús recept
Fokhagymás-tejszínes hús recept
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
293
0
0
Spárgás-paradicsomos lepény
Spárgás-paradicsomos lepény
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
282
0
0
Zöldborsós-zabpelyhes palacsinta
Zöldborsós-zabpelyhes palacsinta
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
241
0
0
Baguette
Baguette
Közepes
300 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
283
0
0
Zöldbabos-tejszínes csírkemell
Zöldbabos-tejszínes csírkemell
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
241
0
0
Spárgás-sárgarépás csirkemellragu
Spárgás-sárgarépás csirkemellragu
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
261
0
0
Sajtos tészta
Sajtos tészta
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
479
0
0
Zöldbabos-paradicsomos lepény
Zöldbabos-paradicsomos lepény
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
211
0
0
Mákos nudli
Mákos nudli
Könnyű
75 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
211
0
0
Grízes tészta csokoládés meggymártással
Grízes tészta csokoládés meggymártással
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
157
0
0
Fokhagymás, sajtos, tejfölös tészta
Fokhagymás, sajtos, tejfölös tészta
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
214
0
0
Sült oldalas vele sült körettel
Sült oldalas vele sült körettel
Könnyű
120 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
393
0
0
Sonkás tejszínes tészta
Sonkás tejszínes tészta
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
289
0
0
Zöldborsós pecsenye
Zöldborsós pecsenye
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
167
0
0
Baconös-cukkinis serpenyős tojás
Baconös-cukkinis serpenyős tojás
Könnyű
30 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
122
0
0
Sült tarja gyümölcsökkel
Sült tarja gyümölcsökkel
Könnyű
120 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
142
0
0
Temesvári sertéstokány
Temesvári sertéstokány
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
179
0
0
Paradicsomos krumpli
Paradicsomos krumpli
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
100
0
0
Tojással gazdagított egyben sült fasírt
Tojással gazdagított egyben sült fasírt
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
138
0
0
Kefires lángos
Kefires lángos
Könnyű
60 perc
(1)
Készítette: Wessely Márta
1194
1
0
Dagasztás nélküli kenyér
Dagasztás nélküli kenyér
Könnyű
120 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
129
0
0
Szilvás gombóc
Szilvás gombóc
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
93
0
0
Paradicsomos penne
Paradicsomos penne
Könnyű
45 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
345
0
0
Halfasírt bazsalikomos sült paprika mártással és grillezett kukoricával.
Halfasírt bazsalikomos sült paprika mártással és grillezett kukoricával.
Közepes
40 perc
(0)
70
0
0
Tejszínes, zöldséges tarja
Tejszínes, zöldséges tarja
Közepes
100 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
120
0
0
Füstölt lazacos-sajtkrémes falatkák
Füstölt lazacos-sajtkrémes falatkák
Könnyű
30 perc
(1)
Készítette: Kard Éva
81
0
0
Almás-hagymás sült krumpli. (köret)
Almás-hagymás sült krumpli. (köret)
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
100
0
0
Céklás humusz
Céklás humusz
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
48
0
0
Árpagyöngy rizottó sült kelbimbóval
Árpagyöngy rizottó sült kelbimbóval
Könnyű
80 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
51
0
0
Baconbe göngyölt sajtos-aszalt szilvás harcsafelfújt
Baconbe göngyölt sajtos-aszalt szilvás harcsafelfújt
Közepes
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
46
0
0
Szilvával sajttal töltött csirke comb bacon köntösben
Szilvával sajttal töltött csirke comb bacon köntösben
Közepes
50 perc
(0)
50
0
0
Bazsalikomos paradicsomos káposzta fasírttal
Bazsalikomos paradicsomos káposzta fasírttal
Közepes
40 perc
(0)
35
0
0
Tojásos lecsó
Tojásos lecsó
Közepes
30 perc
(0)
35
0
0
Sütőtökös tarte tatin
Sütőtökös tarte tatin
Könnyű
70 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
36
0
0
 Grillezett sajt /laktózmentes / -grillezett naranccsal koktélparadicsommal
Grillezett sajt /laktózmentes / -grillezett naranccsal koktélparadicsommal
Könnyű
10 perc
(0)
26
0
0
Lilakáposztás-boros csirkecomb
Lilakáposztás-boros csirkecomb
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
37
0
0
Mindenmentes zsemle
Mindenmentes zsemle
Közepes
40 perc
(1)
Készítette: Scarlett69
38
0
0
sütőtökös tócsni
sütőtökös tócsni
Könnyű
40 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
89
0
0
Sütőtökös gnocchi sajtmártással
Sütőtökös gnocchi sajtmártással
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
37
0
0
Csirkefalatok szezámmagos bundában
Csirkefalatok szezámmagos bundában
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
29
0
0
Újhagymás pirított csirkemell batáta pürével
Újhagymás pirított csirkemell batáta pürével
Könnyű
20 perc
(0)
26
0
0
Ünnepváró pizza, édesen
Ünnepváró pizza, édesen
Könnyű
80 perc
(1)
Készítette: Scarlett69
21
0
0
Sült hagymás sertéssült
Sült hagymás sertéssült
Könnyű
40 perc
(1)
Készítette: Wessely Márta
186
1
1
Csőben sült túrós tészta
Csőben sült túrós tészta
Könnyű
40 perc
(1)
Készítette: Wessely Márta
448
1
1
Zöldborsós-szalonnás kelkáposzta sült tarjával
Zöldborsós-szalonnás kelkáposzta sült tarjával
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
26
0
0
Szalonnás-babos sertéstarja
Szalonnás-babos sertéstarja
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
30
0
0
Ropogós csirke comb sült zöldségekkel édes burgonya és burgonya pürével
Ropogós csirke comb sült zöldségekkel édes burgonya és burgonya pürével
Közepes
45 perc
(0)
20
0
0
Serpenyőben sült csirkemell , franciasalátával
Serpenyőben sült csirkemell , franciasalátával
Közepes
60 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
17
0
0
Sült kacsacomb savanyú káposztával
Sült kacsacomb savanyú káposztával
Könnyű
240 perc
(1)
Készítette: Wessely Márta
116
1
1
Császárszalonnás csirkemájpörkölt
Császárszalonnás csirkemájpörkölt
Könnyű
60 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
17
0
0
Tejfölös borjúpaprikás
Tejfölös borjúpaprikás
Könnyű
90 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
18
0
0
Ropogós sült csirkecomb medvehagymás kuszkusszal
Ropogós sült csirkecomb medvehagymás kuszkusszal
Könnyű
25 perc
(0)
4
0
0
Tojással töltött fasírt
Tojással töltött fasírt
Közepes
75 perc
(0)
Készítette: Wagensommer Alexandra
9
0
0
Sült csülök
Sült csülök
Könnyű
120 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
6
0
0
Lengyel káposzta
Lengyel káposzta
Közepes
180 perc
(0)
Készítette: Wessely Márta
11
0
0
Bőrös császárhús fűszeres krumplival
Bőrös császárhús fűszeres krumplival
Könnyű
240 perc
(0)
Készítette: Kard Éva
6
0
0
 Cukkinis húspogácsa  meggyszósszal és kuszkusszal / mentes /
Cukkinis húspogácsa meggyszósszal és kuszkusszal / mentes /
Könnyű
25 perc
(0)
2
0
0